A Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete a XVI. Patika Napot az Óbuda Gyógyszertárban tartotta.

Megnyitó beszédet dr. Hetényi László elnök mondott. Az Adherencia programot dr. Vimláti Gábor személyi jogos gyógyszerész mutatta be. Az EMMI képviseletében Pécsekné dr. Szabó Anna, a szakrendelő képviseletében pedig dr. Budai András jelent meg.

 

Dr. Vimláti Gábor személyi jogos gyógyszerész bemutatta az Óbuda Gyógyszertár működését, amely automatizált, ezáltal lehetővé teszi, hogy a gyógyszerész-beteg kapcsolat jól működjön.

 

Fórum

 

A június 12-i Budapesti Gyógyszerész Fórum a Benczúr Hotelben került megrendezésre. Dr. Hetényi László elnök összefoglalta, hogy 30 évvel ezelőtt hogyan alakult meg a Gyógyszerész Kamara.

 

Az elnök úr előadása után dr. El Koulali Zakaiás tisztifőgyógyszerész a tisztigyógyszerészi szolgálat és a gyógyszertárak kapcsolatáról beszélt, hangsúlyozta, hogy a tisztigyógyszerészi szolgálat ellenőrzései kapcsán a gyógyszertárak szakmai munkájának segítése a cél.

 

Az Adherencia program eddigi tudományos eredményeit dr. Szilvay András PhD hallgató ismertette. A gyógyszerész beteg kapcsolatról statisztikai eredményeket mutatott be. Megállapítható, hogy az Adherencia programot a betegek örömmel veszik, a háziorvosok támogatják, a gyógyszerészek számára olyan új feladatkört jelent, amelyben szakmai tudásukat mutathatják be.

 

A legizgalmasabb előadást dr. Fejes Szabolcs gyógyszerész tartotta, bemutatva a gyógyszertárak jelenlegi gazdasági helyzetét, a fejlődés lehetőségét 5, illetve 20 év múlva.

Bemutatta a robotok térnyerését a gyógyszertárakban. Felhívta a figyelmet, hogy a robotizáció a manuális munkát váltja ki és ezért a gyógyszerészek váltsanak az Adherencia program felé.

 

pdf "Mit vár a gyógyszerész társadalom" című előadás ide kattintva olvasható! (605 KB)

 

Az Adherencia tudományos eredményeihez az ifjú gyógyszerészek szóltak hozzá, megállapítva, hogy finanszírozási háttérrel örömmel végzik az Adherencia programot, amely segíti a betegek gyógyulását és növeli a szakmai munka lehetőségét a gyógyszerészek számára.

 

Dr. Fejes Szabolcs előadásához a hozzászólások az alábbiak voltak:

 

  • Generáció váltás fokozódása várható a szakmában és ehhez várják a Kamara segítségét. A gyógyszertárak felértékelhetők legyenek és értéken cseréljenek gazdát. A felértékelés jelentőséggel bír a generációs gyógyszerész családokban is.
  • A robitizáció és az automatizáció kérdéséhez is számos hozzászólás hangzott el.
  • Megállapították, hogy a számítógépes programok megújítása is szükséges.
  • Szorgalmazták, hogy a gyógyszertári asszisztensképzés a MGYK szervezésében jöjjön létre, és az oktatók gyógyszerészek legyenek.
  • A felsőoktatásban a gyógyszerészképzésben, akik valamiért nem szereztek diplomát (pl. nyelvvizsga hiánya) szakasszisztensi oklevelet kaphassanak.

 

A fentiekben néhány gondolatot említettem meg, amely a Fórum során elhangzott, de személyes jelenléttel sokkal több információhoz jutottak a megjelentek.

 

A beszámolót dr. Potocsny Mária gyógyszerész készítette

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

ogyei logo epapir mgyk  aeek logo  neak logo

  gyoftex logo hum2magyosz newelogo