Tisztelt Gyógyszerésznők és Gyógyszerész Urak!

 

A 2019. augusztus 16-án 15 órára a Benczúr Hotel termébe összehívott budapesti Közgyűlés 15 órakor határozatképtelen volt.

A határozatképesség feltétele az volt, hogy a teljes tagság (2309 tag) több, mint 50 %-a, vagyis 1156 tag jelenjen meg.

 

Megjelenet 44 tag.

 

Az Elnökség a Közgyűlési meghívóban a Közgyűlést 15:30-ra ismételten ugyanazon helyre meghirdette és összehívta.

 

15 óra 30 perckor a regisztrált létszám 74 tag volt.

 

A határozatképességhez a teljes tagság 10 %-ának, vagyis 231 tag megjelenésére lett volna szükség.

Megállapíthatjuk, hogy az ismételt összehívás határozatképtelen volt.

Az MGYK Országos Elnöksége a Választási szabályzatában lehetővé tette, hogy a Választások II. fordulóját Választási időszak formájában hirdessük meg.

A Választási időszak 2019. szeptember 3-től 2019. szeptember 17-ig tart 15 napon keresztül.

Minden gyógyszerész meghívót és tájékoztatót kap, valamint lehetőséget arra, hogy rövid szakmai önéletrajzban bemutatkozhasson.

 

Budapest, 2019. augusztus 16.

 

Dr. Hetényi László
MGYK Budapesti Szervezet
elnöke

Tájékoztató

Az MGYK Budapesti Szervezet Választásának I. fordulójáról

 

Kedves Gyógyszerésznő! Kedves Gyógyszerész Úr!

 

Tájékoztatlak Benneteket, hogy a budapesti küldött jelölés 2019. augusztus 13-val lezárult.
Küldötti jelölést 644 gyógyszerész kapott.

MGYK Budapesti Szervezete tagjai részére

 

Meghívó

 

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége 30/2019 (05.23.) sz. határozatában kiírta a 2019. évi Választásokat.

 

A Budapesti Szervezet Választói Gyűlést hív össze, amelyre meghívunk minden gyógyszerészt, aki a Budapesti Szervezet tagja.

Ennek értelmében a Budapesti Elnökség

 

2019. augusztus 16. (péntek) 15:00 órára

(regisztráció: 14:30 órától)

 

összehívta a budapesti Közgyűlést, a VÁLASZTÓI GYŰLÉS-t

 

Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.)

 

A Választói Gyűlés napirendi pontjai:

1. Megnyitó
2. Mandátumvizsgáló Bizottság választása
3. Szavazatszámláló Bizottság választása
4. Budapesti küldöttek választása
5. Egyebek

 

Amennyiben a Választó Gyűlés a fent meghirdetett időpontban határozatképtelen lenne, a Küldöttgyűlést ugyanaznap 15:30 órára az Elnökség ismételten, változatlan napirenddel összehívja.

 

Kérem a budapesti gyógyszerészeket, hogy a Választások sikeres lebonyolítása érdekében tisztelje meg jelenlétével a Választói Gyűlésünket.

 

A Választás menete a következő:

Az első forduló érvényességének küszöbe a határozatképesség több, mint 50%-a, vagyis a tag létszám 50%-nak meg kell jelennie.

A megismételt első forduló határozatképessége taglétszám legalább 10%-a, azonban a Választás Érvényessége 25%-os jelenléthez kötött.

Amennyiben érvénytelenség miatt második fordulóra lenne szükség, ismételt Választási értesítőt fogunk küldeni.

 

Budapest, 2019. július 15.

 

Szívélyes üdvözlettel:

 

Dr. Hetényi László
elnök

Tisztelt Budapesti Küldött jelölt!
Kedves Gyógyszerésznő! Kedves Gyógyszerész Úr!

 


Az MGYK Budapesti Szervezet Területi Választási Bizottsága örömmel értesít, hogy budapesti küldöttnek ajánlottak.

 

Kérjük nyilatkozatodat, hogy e megtisztelő ajánlást elfogadod-e?

 

Tájékoztatunk, hogy nyilatkozatot postai úton, vagy elektronikus levél formájában juttathatod el a Budapesti Szervezet Hivatalába (1074 Budapest, Dob utca 31.), vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az e-mailben küldött nyilatkozatot személyesen írhatod alá a Választói Küldöttgyűlés előtt.

 

Előzetes vagy a Választói Közgyűlésen tett írásbeli nyilatkozat hiányában úgy kell tekinteni, hogy az ajánlást nem fogadtad el, és a választásnál figyelmen kívül kell hagynunk.

 

Akik elfogadó nyilatkozatot tettek, felkerülnek a jelölőlistára. A jelölőlista a jelölteket ABC sorrendben tünteti fel. A jelölőlistát a Választói Közgyűlésen ismertetni kell.

 

Kérjük, hogy segítsd az Elnökség munkáját a Választói Közgyűlés gördülékeny lebonyolításában, a Szavazólapok elkészítésében, ezért a nyilatkozatot 2019. augusztus 13-ig küld vissza részünkre.

 

Budapest, 2019. július 29.

 

Kollegiális üdvözlettel:

 


Partosné dr. Bárány Zsuzsanna
MGYK BP TVB elnök

MGYK Budapesti Szervezete tagjai részére



MEGHÍVÓ

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége 30/2019 (05.23.) sz. határozatában kiírta a 2019. évi Választásokat.

A Budapesti Szervezet Választói Gyűlést hív össze, amelyre meghívunk minden gyógyszerészt, aki a Budapesti Szervezet tagja.

 

Ennek értelmében  a

Budapesti Elnökség 2019. augusztus 16. (péntek) 15:00-ra

(regisztráció 14:30 órától)

 összehívta a budapesti Közgyűlést, a VÁLASZTÓI GYŰLÉS-t.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6806956

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo