Feljegyzés

 

amely a 2020. február 4-én megtartott Budapesti Gyógyszerész Fórumon készült

 

A Gyógyszerész Fórumot a Szent Imre Gimnázium dísztermében rendeztük meg.

 

Program:
1.) Bevezető, köszöntő
          dr. Hetényi László elnök


2.) Tisztifőgyógyszerészi tájékoztató 2020
          dr. El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész


3.) Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2020
          dr. Bidló Judit főigazgató-helyettes

 

 

Azoknak, akik nem tudtak megjelenni a patikai létszám hiány miatt a leglényegesebbeket összefoglalom az alábbiakban:

 

Dr. El Koulali Zakariás elmondta az ellenőrzések kapcsán tapasztalt hiányosságokat:

 

HIÁNYOSSÁGOK


Első csoportba a helyrehozható hiányosságokat sorolta:


1. A mérlegek hitelesítése lejárt, nem megfelelő méréshatárú mérlegek találhatók a gyógyszertárban, illetve nem mindegyike található meg.
2. A forgalmazott termékek tárolása nem megfelelő
3. A funkcionálisan kialakított helységekben nem a funkciónak megfelelő tevékenység folyik.
4. A nyilvántartások vezetése nem megfelelő, vagy hiányos.
5. Hiányos gyógyszerigénylő lapra, külföldi vényre, állatorvosi vényre gyógyszert adtak ki.

 

A második csoportba a nem helyrehozható hiányosságokat említette meg:


1. Gyógyszerész nélküli nyitva-tartás
2. Jogszerűtlen gyógyszerbontás
3. Jogszerűtlen kábítószer kiadás
4. Lejárt gyógyszer alapanyagokat találtak. A lejárt gyógyszer alapanyagból magisztrális gyógyszert készítettek.
5. Bejelentési kötelezettségek elmulasztása (pl.: társasági szerződés-módosítás, működés szüneteltetés.)

 

TERVEK


A tisztifőgyógyszerész úr felvázolta a 2020. évi ellenőrzési elképzeléseket.


1. A teljes ellenőrzés számának növelése (2019-ben 320 patikát ellenőriztek)
2. Célellenőrzések témája az alábbi:
a) Gyógyszertári marketing
b) Egyedi gyógyszerbeszerzés
c) Indikáción túli gyógyszerrendelés
d) Mellékhatás bejelentési kötelezettség
e) Internetes gyógyszerkereskedelem
f) Gyógyszerészi gondozás


Tisztifőgyógyszerész úr elmondta, hogy a főváros 12 különböző kerületében új gyógyszertári engedélyek kiadására van lehetőség, a lakosságszám növekedése miatt.

Kivételt képez I., V., VI., VII., VIII., IX., XXIII. kerület.

 

Várható, hogy létesítési engedélyt a 0-24 óráig szolgálatot vállaló gyógyszertárak kapnak.
Ez segíteni fog az ügyeleti szolgálatok lebonyolításában.

 

Második előadónk dr. Bidló Judit főigazgató-helyettes asszony, aki a gyógyszertárak és a NEAK kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy a január 6-i EESZT leállás miatt egyetlen gyógyszertártól sem voltak le TB támogatást.

 

Várható, hogy az EESZT működése javulni fog, miután szerverparkját megerősítették. Lassabban, de képes lesz kiszolgálni a gyógyszertárakat a pótszerverpark segítségével, a leállás helyett.
Beszélt az orvosi szoftver hibákról, amelyeket még nem sikerült teljesen kijavítani, de foglalkoznak vele.

 

A NEAK és gyógyszertárak kapcsolata az utóbbi időben sokat javult.

 

A NEAK fokozottan ellenőrzi az egyedi import igényre kiadott gyógyszereket. A főigazgató -helyettes asszony kéri, hogy amennyiben a gyógyszertárban egyedi importra beérkezett gyógyszer visszamarad (pl. a beteg elhunyt), jelezzék a NEAK felé. Beteget fognak irányítani ahhoz a gyógyszertárhoz, ahol készlet van (ez gyógyszertári és nemzetgazdasági érdek).
Felhívta a figyelmet, hogy a meddőségi gyógyszerek 2020. február 1-től 100%-os támogatással adhatók ki, a beteg dobozdíjat fizet. Még nem látható, hogy ez mennyi többletköltséget okoz a NEAK számára.

 

A beszámolók után a Fórumra került sor. A Fórumot Hetényi elnök úr nyitotta meg.

 

A Fórumra beérkezett kérdésekre az előadók válaszoltak.
Ismételten felmerült az ügyelet kérdése, amelyre a tisztifőgyógyszerész úr azt a választ adta, hogy a Kamara és az OGYÉI álláspontja megegyezik, ez már csak minisztériumi jóváhagyásra vár. Mindaddig, amíg ez nem jön létre, addig a helyi igényeket igazságosan igyekeznek megoldani.

 

Dr. Bidló Judit főigazgató-helyettesnek feltették azt a kérdést, hogy történt-e gyógyszertári tulajdon rész állami felvásárlása?
A főigazgató-helyettes asszony azt a választ adta, hogy egy alkalommal tűnt úgy, hogy állami felvásárlásra kerül sor, de végül a magánszférában ez is megoldódott, tehát állami felvásárlás egyetlen esetben sem történt.
A felvásárlás végrehajtása a NEAK feladata.
Az EESZT-vel kapcsolatos kérdéseket elnapoltuk, az EESZT-vel való találkozásig.

 

Hetényi elnök úr megköszönte a hasznos tájékoztatást és a jelenlévők részvételét.

 

 

Dr. Potocsny Mária
MGYK Budapesti Szervezete
alelnök

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6783229

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo