A korábbi években a Kamara az aktuális szakmapolitikai kérdésekről több alkalommal szervezett miniszimpóziumot, ahol egy-egy vitaindítót követően konstruktív eszmecsere keretei között lehetett a Kamara által képviselendő álláspontot kialakítani. A COVID-19 járvány miatt a tavaly decemberben elindult új ciklusban miniszimpózium szervezésére még nem került sor.

 

 

Mivel várhatóan hosszabb ideig nem lesz lehetőségünk a személyes jelenlétű miniszimpóziumok szervezésére, ugyanakkor számos olyan téma van, amelynek a tisztázása indokolt és ezek a keretek alkalmasak rá, úgy döntöttünk, hogy újra szervezünk miniszimpóziumot – online keretek között.

 

A téma:
- expediálás szabályozása és gyakorlata,
- NEAK elszámolás,
- csomagküldés, házhoz szállítás, internetes gyógyszerrendelés,
- vis major expediálási helyzetek gyakorlata és lehetséges szabályozása.

 

A négy téma egy-egy rövid vitaindító keretei között kerül bemutatásra, majd megvitatásra.

 

Mivel a miniszimpózium résztvevői köre és létszáma meghatározott (elnökség tagjai, területi szervezetek elnökei, állandó és munkabizottságok vezetői), kérem, hogy mindazok a kamarai tagok, akinek a fenti témákkal kapcsolatban kérdésük, javaslatuk van, november 2., 16:00 óráig emailben küldjék el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, „Miniszimpózium” megjelöléssel.

 

Együttműködésüket köszönve, tisztelettel,

 

Budapest, 2020. október 27.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

 

 

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6783134

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo