Dr. VINCZE Zoltán professzor emeritus 80 éves


„Ad astra per aspera” .
(Nehéz az út a csillagokig)


prof Vincze Z„Aki nem bízik a sikerben, az már induláskor elveszett.”

 

A Magyar Gyógyszerészi Kamara alapító elnöke, számos gyógyszerészi szervezet vezetője (A Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség Életműdíjasa, FIP alelnök, MGYT elnöke, Gyógyszerész Kar dékán, intézetvezető professzor,…) 80 éves.


Tisztelt Professzor Úr! Kedves Zoltán!


Tisztelettel és szeretettel köszöntelek születésnapodon! A volt tanítványodként és későbbi jó barátodként, a budapesti gyógyszerészek nevében kívánok Neked jó egészséget, sok örömöt és boldogságot Családod körében és a gyógyszerészek nagy családjában.
A versenysport (atlétika) helyett kényszerűségből ugyan, de az akkori aszódi gyógyszerész példáján a gyógyszerészetet választottad hivatásodnak. A szüleidtől kapott nevelés: „A pontos, precíz munkára, életre neveltek és ezt nagyon finoman tették. Nem direktbe magyaráztak, inkább példát mutattak.” végig kísért szakmai utadon.

 

Az 1958-ban gyógyszertári asszisztensként, majd 1966-tól gyógyszerészként indulói életpályádon minden lépcsőfokot – tanársegéd, adjunktus, docens, egyetemi tanár, intézetvezető professzor, kis kitérőként (Pharmafontana) cégvezető igazgató, majd dékán – bejártál és lettél a gyógyszerész képzés egyik megújítója, a farmakoökonómia első hazai oktatója.
A Magyar Gyógyszerészeti Társaságban a sajtó-felelőstől a több cikluson át tartó elnökségig ívelő sok-sok tisztségeket, a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség alelnökségét, valamint a „nagy művet” a Magyar Gyógyszerészi Kamara megalapítását kitartó, szívós munkával tudtad elérni.
Így lettél korunk gyógyszerészetének egyik meghatározó személyisége, de mindezt az Otthonról és aszódi gyógyszertárból hozott szerénységgel, a sportolóként megtanult szívóssággal, a mások iránti tisztelettel érted el.


Aki nem bízik a sikerben, az már induláskor elveszett.

 

Isten éltessen sokáig!


2020. szeptember 30.

 

Baráti szeretettel:


Hetényi László

MGYK budapesti elnök