Emlékezetes időpontja 1950. július 28. délelőtt 10 óra a magyar gyógyszerészetnek: akkor vette állami tulajdonba a kommunista hatalom a gyógyszertárakat. Az államosítás nemcsak a tulajdonától fosztotta meg a gyógyszerészeket, hanem szakmai önállóságukat is elvette és a gyógyszertárak tulajdonosait a kizsákmányoló osztály tagjai közé sorolta. Az államosítást, amely ráadásul kártalanítás nélkül zajlott, személyes tragédiák sora követte és a hazai gyógyszerészet sorsát, fejlődési irányát máig ható módon meghatározta.

 

Habár a néhány évvel ezelőtti kezdeményezés, hogy július 28. legyen a gyógyszerészet gyásznapja, eddig nem járt eredménnyel, mindenképpen indokolt mindazok emléke előtt tisztelegnünk, akik elszenvedői voltak az önkénynek. És mindazoknak hálával tartozunk, akik az állami gyógyszerészet évtizedeiben is megőrizték a független gyógyszerészet eszméjét, hogy amikor lehetőség nyílik rá, a szakma visszavegye mindazt, ami őt illeti meg: gyógyszertárait, szakmai és egzisztenciális önállóságát.

 

Az államosítás 70. évfordulóján Deák Ferenc egyik – ma is megszívlelendő – gondolatával köszöntöm gyógyszerész kolléganőimet és kollégáimat: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”

 

Budapest, 2020. július 28.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

 

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6782253

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo