A Területi Elnökök Értekezlete május 19-én, az országos elnökség pedig május 22-én foglalta konszenzusos határozatba álláspontját, mely szerint a TAJ-szám bemondása alapján történő gyógyszerkiváltás lehetőségének minél gyorsabb megszüntetését kéri.
A rendelkezés március 13-án épült be az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendeletbe (20/D §) azzal a szöveggel, hogy „a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet esetén a gyógyszer kiadója a gyógyszer kiadását felírási igazolás nélkül is teljesíti azon személy részére, aki a beteg TAJ-át közli, és saját természetes személyazonosító adatait külön törvény szerint hitelt érdemlően igazolja.” A rendelet azt is meghatározza, hogy a gyógyszer kiadójának a kiváltó személy természetes személyazonosító adatait elektronikusan rögzítenie kell.
A rendelkezés ugyan a veszélyhelyzet idejére vonatkozik, azonban hamar népszerűvé vált és többen lobbiznak azért, hogy ez a lehetőség hosszú távon megmaradjon. Ezért indokolt számot adnom arról, hogy miért helyezkedett a két kamarai testület arra az álláspontra, hogy ez a szabály minél hamarabb kivezetésre kerüljön.
1. A rendelkezés nem veszi figyelembe a személyes – és ezen belül az egészségügyi – adatok védelméről szóló hatályos rendelkezéseket. A Taj-szám bemondása önmagában nem garantálja, hogy az illető személyt a Taj-szám birtokosa feljogosította arra, hogy a számára felírt vényköteles gyógyszereket megismerheti (amelyek a személyéhez kötve az egészségügyi adatai közé tartoznak). Ezért a rendelkezés adatvédelmi incidensek kockázatát hordozza. Ezt nem semlegesíti, hogy az illető személy „természetes személyazonosító adatait” a gyógyszertárban rögzítik. Az adatvédelmi incidensek kockázatát akartuk csökkenteni, amikor a Kamara által közzétett „Szempontok az egyedül élő idős betegek gyógyszerkiváltásának segítéséhez” c. dokumentumban javasoltuk, hogy az önkormányzati segítő kapjon megbízólevelet az önkormányzattól, tegyen írásos nyilatkozatot a titoktartásra és az önkormányzat rendelkezzen a beteg hozzájárulásával. Azonban nemcsak önkormányzati segítők élnek a Taj-szám bemondás lehetőségével, sőt a segítők jelentős része sem figyel az adatvédelmi szempontokra.
2. Az országos tiszti főgyógyszerész legutóbbi körlevele arra is rávilágított, hogy a Tajszámot bemondó személy „természetes személyazonosító adatainak” (családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye, születési ideje és anyja születési családi és utóneve) elektronikus rögzítési kötelezettsége a patikában mit is jelenthet. Mindeközben évek óta azt ígérik, hogy az e-recept bevezetését követően csökkenni fog a patikai adminisztráció terhe és ideje. Csak ezeknek az adatoknak a manuális rögzítése után (feltéve, hogy valamennyi rendszergazda szoftverében van már olyan felület, ahol ez megtehető) kezdődhet egyeztetés arról, hogy a Taj-számot bemondó személy milyen gyógyszereket akar elvinni. Felírási igazolás (értelemszerűen) nincs nála, és gyakran még egy papírdarabbal sem rendelkezik, amelyen a kiváltandó gyógyszerek fel lennének sorolva.
3. Az elmúlt hetek gyakorlata visszaigazolta, hogy a gyógyszerhasználó beteg megfelelő tájékoztatása is gyakran elmarad. Van úgy, hogy olyan gyógyszer is kiszállításra kerül, amire a betegnek momentán nincs szüksége és olyan is előfordul, amikor nem azt a gyógyszert kapja meg, amit szeretne, pedig azt szállítják ki, ami a „felhőben” elérhető. Beszűkül a helyettesítés lehetősége, gyógyszerbiztonsági problémákkal is szembe kell nézni és az is valószínűsíthető, hogy gyógyszerpazarlást generálunk.
4. A rendelet által megnyílt lehetőséget több gyógyszertárban túl kreatívan kezdték el értelmezni. Van, aki telefonon történő Taj-szám bemondást követően viszi házhoz a gyógyszert (mint egy pizza futár), mások exkluzív szerződést kötöttek településük vagy kerületük önkormányzatával. A pizzafutár-technika a gyógyszerészetben szakmai szabályokat sért, az exkluzív szerződések esetén pedig az etikai normák sérülhetnek.
5. Végül, de nem utolsó sorban, a rendelet szakmai vonatkozásaitól sem lehet eltekinteni. A telefonon történő gyógyszerrendelés legalizálása először a stabil állapotú krónikus betegek gyógyszereinek rendelését tette lehetővé a veszélyhelyzet idejére, hogy az orvosnak és betegének ne kelljen találkozni. Majd pár hét elteltével, ezt már korlátozás nélkül teszi lehetővé a telemedicinális szolgáltatásokat bevezető rendelet, amely – a megjelenését követő reakciókból valószínűsíthetően – a veszélyhelyzet megszűnését követően is velünk marad. Bár a telemedicina fogalmilag mást jelent, a „diktál a beteg, írja az orvos” gyakorlat valószínű megmaradása és a Taj-szám bemondásra alapozott gyógyszerkiváltás megtartása együttesen annak a kockázatát hordozza, hogy a rendszeres gyógyszerszedésre szoruló betegek nagy számban és hosszú távon úgy kaphatják meg gyógyszereiket, hogy sem az orvosukkal, sem a gyógyszerészükkel nem találkoznak. Ezzel sem állapotuk változása, sem gyógyszerhasználati adherenciájuk nem lesz követhető, holott minden felmérés azt igazolja, hogy adherencia dolgában is elég rosszul állunk. A gyógyszer pedig egyre inkább közönséges árucikké degradálódik.
A 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 20/D §-a a veszélyhelyzet kihirdetését követő hetekben nyilván segítséget jelentett a 65 év felettiek védelmében és a társadalmi távolságtartásban. Azonban az elmúlt két és fél hónapban szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján ki lehet jelenteni: jelenlegi formájában már több kockázatot hordoz, mint amekkora haszna lehet. Főleg úgy, hogy korábban megállapodás született a felírási igazolás rehabilitálásáról (papír alapon vagy elektronikusan, de mindenképpen adni kell), és a meghatalmazás rendszere is kidolgozásra került. Az informatika új lehetőségeivel elsődlegesen a betegek javát kell szolgálnunk, és csak ezt követhetik kényelmi szempontok.
Budapest, 2020. május 25.
Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK
