bal3aKarikás ostor, cimbalom, libamáj, táncház, operett, gyógyszerészek – első olvasatra nehéz rájönni, vajon mi köti össze a felsorolt szavakat, pedig a válasz egyszerű: az idei gyógyszerészbál!

A Budapest Marriott Hotel adott helyet február 8-án gyógyszerészek idei báljának a Magyar Gyógyszerészi Kamara rendezésében. Ez immáron a harmadik olyan alkalom volt, amikor tematikus keretek jellemezték az összejövetelt. Ezúttal a hungarikumok kaptak kiemelt hangsúlyt, amit a belépők a terem piros-fehér-zöld, illetve erdélyi arany díszítésében is egyből észrevehettek.

 

A hajnalig tartó mulatsághoz nemcsak az EnterTrain Party Band zenekar remek muzsikája, hanem minden más is adott volt. A szervezők igazi vidéki, magyaros hangulatot varázsoltak, amely megmutatkozott az asztalok díszítésében, a fotósarok hangulatában, a szereplők és Szitás Róbert műsorvezető öltözékében, ahogy a felszolgált ételekben, italokban is.

Az érkező vendégeket a cimbalomszó mellett pálinka, Törley pezsgő és almafröccs fogadta, majd a jól ismert „Magyar népmesék” tévéműsor fülbemászó dallamára vonulhattak a bálterembe. A bál kezdetét szarvasmarha tülök hang jelezte, majd Szedlják István csikós népviseletben öltözött népi iparművész, ötvös karikás ostor csattogtatása után dr. Hankó Zoltán kamarai elnök és dr. Nyíri László a Területi Elnökök Értekezletének megnyitója következett. Az elnök külön is köszöntötte a bál VIP vendégeit, így dr. Csiki Zoltán helyettes államtitkárt, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott képviseletében Hrenyu Attilát, dr. El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerészt, dr. Bidló Judit NEAK főigazgató-helyettest, a társkamarák képviseletében dr. Kincses Gyula MOK elnököt és dr. Éger István korábbi MOK elnököt, valamint dr. Balogh Zoltánt a MESZK elnökét, dr. Greskovits Dávid MAGYOSZ elnököt és az erdélyi magyar nyelvű gyógyszerészek képviseletében megjelent dr. Székely Pált a Hargita Megyei Kamara alelnökét, a magyar nyelvű gyógyszerészek anyaországi kapcsolatainak koordinálóját, dr. Melles Melindát a Hargita Megyei Kamara elnökét és dr. Kelemen Jánost a Kovászna Megyei Kamara alelnökét.

Az ezt követő nyitótáncot a békéscsabai Balassi Táncegyüttes mutatta be, és mivel több hazai étel is hungarikumnak minősül, adta magát, hogy a kulináris élvezetként egyebek mellett csabai kolbász, libamáj, szegedi halászlé, kacsasült, szürkemarhából készített gulyás és dobos torta is került az asztalra.

A tánc után operett összeállítás következett az Operettszínház két művésze, Peller Anna és Csere László előadásában. A program üde színfoltja volt, hogy a művészek felfigyeltek dr. Melczer Mária Békés megyei kamarai elnök, a Magyar Gyógyszerészi Kamara idei aranyérmese együttműködő éneklésére az egyik asztalnál, és behívták maguk közé a legnépszerűbb operett-részletek előadásakor. Mária sikeres szereplése tovább fokozta a jó hangulatot. Természetesen nem maradhatott el az éjféli tombola sem, itt számos hungarikum volt a nyeremények között. A fődíjat a Novodata ajánlotta fel.

A tematikához illő ruhák, kiegészítők is jelezték, hogy a résztvevőket megérintette az idei téma hangulata, így egy igazi „falusi lagzihoz” illően kivilágos virradatig tartott a mulatság.

A bál sikere a Békéshelp Kft. körültekintő, minden részletre kiterjedő és igényes szervezésének köszönhető, amiért nemcsak a közreműködőket, hanem dr. Sándor Csabát, a cég ügyvezetőjét is köszönet illeti.

B. Zs.
Fotók: Vecsei Gergely

A hozzászóláshoz be kell lépnie. Ha még nem regisztrált, IDE KATTINTVA megteheti.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6781976

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo