Benyhe Kálmánné fényképDr. Benyhe Kálmánné, dr. Ragó Valéria, a budapesti, belvárosi „Kígyó” gyógyszertár korábbi vezetője, aranydiplomás gyógyszerész, életének 83. évében elhunyt.

 

1939. március 27-én született Kiskunfélegyházán, ahol nagyapja módos gazdálkodó volt. Szülei pedagógusként a Pest megyei Kocsér község iskolájában tanítottak – apja igazgatóként – több mint 40 évig. Valéria az általános iskolát Kocséron végezte, majd a híres, nagykőrösi Arany János Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A középiskolában, a tanulás mellett versenyszerűen sportolt: atletizált, rövidtávfutás és magasugrás volt a specialitása. Az országos szpartakiádot kétszer nyerte meg az utóbbi számban, az 1950-es években.

Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

a Magyar Gyógyszerészi Kamara Aranyérmével kitüntetett

 

Szarvadyné dr. Szentiványi Zsuzsanna

gyógyszerész

 

2021. október 29-én, életének 70. évében elhunyt.

Felejthetetlen halottunktól, hamvasztás után 2021. november 29-én (hétfő) 14:30 órakor

a római katolikus egyház szertartása szerint a Farkasréti temető kis terem ravatalozójában búcsúzunk.

(1124 Budapest, Németvölgyi út 99. – Főbejáratnál)

 

Engesztelő szentmisét 2021. november 30-án (kedd) 17:00 órakor

a Budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban mutatunk be.

(1074 Budapest, Rózsák tere 8.)

 

 

  A gyászjelentés PDF formátumban ide kattintva olvasható.

Szarvadyné dr Szentiványi ZsuzsaElhunyt Szarvadyné dr. Szentiványi Zsuzsa (1951-2021)
gyógyszerész, szakgyógyszerész
a Magyar Gyógyszerészi Kamara Aranyérmével kitüntetett alapító tagja.

 

A MGYK Budapesti Szervezete Hivatalának volt vezetője (1997-2018).
Hosszantartó súlyos betegségét türelemmel viselve 2021. október 29-én hunyt el.
Temetéséről később történik intézkedés.
Isten Veled! Nyugodj békében!

 

 

 Budapest, 2021. október 31.

 

Dr. Hetényi László
budapesti elnök

 

 Életének 73. évében, 2021. július 7-én elhunyt

dr. Kubinyi András gyógyszerész, szakgyógyszerész.

 

Diplomáját 1977-ben a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerezte meg.

Életútja: egyetemi tanársegédként kezdte, majd a Fővárosi Gyógyszertári Központ Galenusi Laboratorium vezetője, ezt követően a Központ főgyógyszerésze volt. A következő években a Hungaropharma vezérigazgató-helyettese és később a HUMÁN Gyógyszergyár fejlesztési igazgatója lett.

Széles körű szakmai tevékenysége mellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara munkájában is aktívan részt vett: az Országos Szervezet Hivatalának igazgatójaként és Budapesti Szervezet elnökeként a gyógyszerészet és a gyógyszerészek elhivatott képviselője és harcosa volt.

Hamvainak elhelyezéséről és búcsúztatásáról a Család később intézkedik.    

Isten Veled! Nyugodj békében!

  pdf Dr. Kubinyi András gyászjelentése ide kattintva olvasható (101 KB)

 

MGYK Budapesti Szervezete Elnöksége

Életének 87. évében, 2021. május 1-én elhunyt Bartus Györgyné dr. (Regős Edit), avagy ahogyan kollégái ismerték, Bartus Edit.

 

Dr. Regős Edit 1934. április 30-án született Budapesten.
Diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán 1957. február 15-én kapta meg.
Nyugdíjazásáig a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjánál, és jogutódjánál a Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt-nél dolgozott. Először közforgalmú-, később intézeti gyógyszerészként, majd hosszú éveken át szakfelügyelő-gyógyszerészként dolgozott
Nyugdíjasként, fiával (dr. Bartus György) együtt, megalapította jogelőd nélküli gyógyszertárát, amelyet 1993-tól kezdődően személyi joga átengedéséig vezetett. 2020 márciusáig – a pandemia kitöréséig – aktívan dolgozott.
1975-ben Érdemes gyógyszerész, 1984-ben Kiváló gyógyszerész miniszteri kitüntetésekben részesült. Aranydiplomáját 2017. november 4-én vette át a Semmelweis Egyetemen.

  pdf A gyászhír PDF formátuban ide kattintva olvasható. (157 KB)

paal prof gyaszProf. dr. Paál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet évtizedeken át volt főigazgatója, a rendszerváltozást követő első országos tiszti főgyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Etikai Kollégiumának haláláig elnöke 2021. március 27-én elhunyt.

 

Prof. dr. Paál Tamás 1943. február 8-án született Budapesten. Gyógyszerészi diplomáját Budapesten szerezte. A kémiai tudományokból szerzett doktori címet 1972-ben, kémiai gyógyszerellenőrzésből 1974-ben szakgyógyszerészi oklevelet. Kandidátusi fokozatát 1982-ben védte meg. A Magyar Gyógyszerészi Kamara Etikai Kollégiumát 2015-től haláláig elnökként vezette.

 

Paál professzor úr halálával a magyar gyógyszerészet egészét érte nagy veszteség.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 7254358

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo