Blaskó KatalinÉletének 82. évében elhunyt dr. Blaskó Katalin, a Semmelweis Egyetem
Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet nyugalmazott egyetemi docense,
a Gyógyszerésztudományi Kar volt dékánhelyettese.

 

Blaskó Katalin győri iskolás évei után nyert felvételt egyetemünk Gyógyszerésztudományi Karára, ahol 1963-ban szerzett diplomát. Már egyetemi hallgatóként megnyilvánult érdeklődése a biofizikai témák iránt, és tudományos diákköri munkát végzett az akkori Orvosi Fizikai Intézetben (ma Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet).


Végzését követően az intézetben helyezkedett el, ahol dr. Nagy János izotópkutató csoportjába került. Ez meghatározta későbbi tudományos pályáját. Antibiotikumok és membránok kölcsönhatásait, illetve a membránokon keresztül zajló transzport kinetikáját vizsgálta radioizotópos módszerekkel. 1984-ben védte meg kandidátusi értekezését.

 


Az oktatásban előbb magyar nyelven vezetett gyakorlatokat és tartott előadásokat, majd az angol nyelvű orvosképzés elindulásától kezdve angol nyelven is magas szinten oktatta a biofizikát. Több mint egy évtizeden át volt a biofizika megbízott előadója a Gyógyszerésztudományi Karon. 1999 és 2006 között a Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyetteseként is elévülhetetlen szolgálatokat tett. Oktatói hivatását nyugdíjba vonulása után sem adta fel, és óraadóként vezetett gyakorlatokat, illetve — az intézeti oktatók oktatása program részeként — fiatal oktatók óráit látogatta és tanácsaival segítette szakmai fejlődésüket.


Az utóbbi években, megromlott egészsége miatt Blaskó tanárnő csak ritkán hagyta el a lakását. Mindazonáltal az egyetemi események iránt élénken érdeklődött és a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet fejlődését szorosan követte.


Dr. Blaskó Katalin személyében a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, az Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar egy kiváló, nagy formátumú, hivatását alázattal művelő oktatóval lett szegényebb.


Emlékét kegyelettel megőrizzük.


A Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet közössége

Forrás: semmelweis.hu

 

Isten Veled! Nyugodj békében!


Budapest, 2023. január 11.

 

Dr. Hetényi László

MGYK budapesti elnök