Koronavírus kamarai tájékoztató 42.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddig közzétett valamennyi kamarai tájékoztató a Kamara honlapján megtalálható, ezek fontos információt hordoznak.

 

1. Új jogszabály: mától a gyógyszertárak is forgalmazhatnak FFP minősítésű szájmaszkokat

 

Prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter a 18/2020. (V. 7.) EMMI rendeletével* módosította a 2/2008. (I. 8.) EüM rendeletet (a gyógyszertári profilrendeletet) (Magyar Közlöny 2020. évi 103. szám). A módosítás értelmében május 8-tól a március 11-én kihirdetett egészségügyi válsághelyzet végéig a gyógyszertárak is forgalmazhatnak FFP 1, 2 és 3. szűrőosztály-besorolású szájmaszkokat.

*

"V. A Kormány tagjainak rendeletei


Az emberi erőforrások minisztere 18/2020. (V. 7.) EMMI rendelete
a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló
2/2008. (I. 8.) EüM rendelet módosításáról


A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános
szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
figyelemmel a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény rendelkezéseire,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott
feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

 

 

1. § A gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.)
EüM rendelet 4. §-a a következő 34. ponttal egészül ki:
(Gyógyszertárban – a 3. §-ban foglaltakon túl – a következő termékek is forgalmazhatóak:)
„34. a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet időtartama
alatt az egyéni védőeszköznek minősülő FFP1, FFP2 és FFP3 szűrőosztályú légzésvédők.”


2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


Dr. Kásler Miklós s. k.,
emberi erőforrások minisztere"

 

  pdf A rendelet PDF formátumban ide kattintva letölthető. (357 KB)

 

2. A koronavírus-járvány hatása a gyógyszertárak forgalmára – V.

 

Az IQVIA és a Kamara közötti együttműködés részeként a gyógyszertárak 10-16 heti adatait már közzétettük. Most az IQVIA-tól kapott 17. heti adatokkal kibővített elemzést tesszük közzé. Az elemzés kb. 800 gyógyszertár forgalmi adatainak ismeretében, az egész piacra extrapolált adatokat tartalmaz.

 

Az adatok értelmezéséhez érdemes tudni, hogy idén
-  a 10. hét a március 2-8,
-  a 11. hét a március 9-15,
-  a 12. hét a március 16-22,
-  a 13. hét a március 23-29,
-  a 14. hét a március 30. – április 5.
-  a 15. hét az április 6-12,
-  a 16. hét az április 13-19.
a 17. hét az április 20-26.
közötti időintervallumot jelzi.

 

Az elemzést segítő információ még, hogy


-  2019-ben


o március 15. a 11. hét péntekjére esett, így a 11. héten 1 munkanappal kevesebb volt, nagypéntek a 16. héten, húsvét hétfő a 17. héten volt, így ezeken a heteken is egy-egy munkanappal kevesebb volt, míg


-  2020-ban


o az első hazai COVID-19 beteg diagnosztizálására március 4-én (10. hét), az egészségügyi veszélyhelyzet bejelentésére március 11-én (11. hét), a kijárási korlátozás bevezetésére március 28-án (13. hét vége) került sor,
o nagypéntek a 15. hétre, húsvét hétfő a 16. hétre esett, így idén a 15. és a 16. héten volt egy-egy munkanappal kevesebb.

 

Az elemzés néhány meghatározó adatát az alábbiakban ismertetjük:

 

Vényköteles forgalom (Mio HUF/hét)

 

7. hét

8. hét

9. hét

10. hét

11. hét

12. hét

13. hét

14. hét

15. hét

16. hét

17. hét

2019

11.708

9.944

9.794

10.717

10.471

10.671

10.007

10.417

11.438

9.940

8.924

2020

12.408

10.633

11.461

11.666

15.520

18.982

11.682

9.983

9.968

9.594

9.664

 

Az adatok szerint


-  a 11. héten a 10. héthez képest 33%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 22,3%-os növekedés tapasztalható,
-  a 12. hét forgalma a 2019. év hasonló időszakához képest 77,9%-os növekedést jelez,
-  a 13. héten a forgalom már a tavalyi év szintjéhez közelít,
-  a 14. és a 15. héten a tavalyi forgalom alatt marad és stagnál, bár 2020-ban 1 munkanappal kevesebb volt a 15. héten, továbbá
- a 16. héten 3,7%-os csökkenés tapasztalható, így a 2019-es év azonos időszakának forgalmánál is kisebb a forgalom, miközben idén a 16. héten egy munkanappal több volt a tavalyihoz képest,
-  a 17. héten viszont 0,7%-os növekedés tapasztalható a 16. héthez képest (lásd a táblázatot).

 

 

A vényköteles kategóriában

 

-  a kardiovaszkuláris terület gyógyszereinél


o a 11. héten a 10. héthez képest 43,4%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 33,5%-os növekedés volt tapasztalható, ez az előző év ugyanezen időszakához képest összesen 99,7%-os növekedés,
o a 13. héten a forgalom visszaesett a korábbi (9-10. heti) szintre,
o a 14. héten további 17%-ot csökkent és a 2019-es értékesítési értéknél is kisebb lett, míg
o a 15. héten további 3%-os forgalmi mérséklődés,
o a 16. héten szintén 3%-os forgalomcsökkenés volt tapasztalható, viszont
o a 17. héten 2%-os volt a növekedés,
o így év elejétől a 17. hétig bezárólag ebben a termékkörben 13%-os a növekedés az előző év azonos időszakéhoz képest;

 

-  a tápcsatorna és anyagcsere terület gyógyszereinél


o a 11. héten a 10. héthez képest 46%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 31,5%-os növekedés volt tapasztalható, ez az előző év ugyanezen időszakához képest összesen 123,1%-os növekedés. Ugyanakkor
o a 13. héten 46%-os, a 14. héten további 19%-os csökkenés volt az előző héthez képest,
o a 15. héten viszont 3%-os növekedés volt tapasztalható.
o A 16. héten az előző héthez képest 4%-os,
o a 17. héten további 3%-os az előző hetihez képest a csökkenés,
o így az év elejétől a 17. hétig bezárólag ebben a termékkörben 22%-os a növekedés az előző év azonos időszakéhoz képest;

 

-  a központi idegrendszer gyógyszereinél


o a 11. héten a 10. héthez képest 24,8%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 21,4%-os növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor
o a 13. héten az előzőhöz képest 29%-os, a 14. héten a 13.-hoz képest további 14%-os csökkenés volt, majd a 15. héten érdemi elmozdulás ebben az értékben nem volt.
o A 16. héten 5%-os volt a forgalomcsökkenés az előző héthez képest,
o a 17. héten további 3%-os, így
o az előző év első 17 hetéhez képest a növekedés mértéke 9%;

 

-  a vér- és vérképzőszervek gyógyszereinél


o a 11. héten a 10. héthez képest 36,8%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 28,2%-os növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor
o a 13. héten 41%-os csökkenés, a 14.-en pedig további 16%-os csökkenés tapasztalható az előző heti forgalomhoz képest.
o A 15. héten további 2%-os forgalmi csökkenés volt, ami a 16. héten is megismétlődött,
o a 17. héten viszont 1%-os a növekedés. Ezzel együtt
o az előző év első 17 hetéhez képest a forgalomnövekedés 22%;

 

-  a légzőrendszer gyógyszereinél


o a 11. héten a 10. héthez képest 43,4%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 29,5%-os növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor
o a 13. héten 42%-os, a 14. héten pedig további 12%-os forgalomcsökkenés volt az előző héthez képest,
o a 15. héten viszont 2%-os forgalmi növekedés volt, amit
o a 16. héten 7% a csökkenés követett az előző héthez képest, sőt
o a 17. héten további 3%-os a csökkenés, így
o az év első 17 hetének forgalma 14%-kal magasabb a 2019. évhez képest;

 

-  a készletszinteknél


o a vényköteles gyógyszerek készletszintje az előző hetekéhez képest a 11. és a 12. héten lényegében szinten maradt (24,6 ill. 24,7 MrdFt),
o a 13. héten viszont 7,5%-os a készletszint-növekedés (összérték 26,6 MrdFt), majd
o a 14. héten további 4,4%-os növekedés (összérték 27,8 MrdFt) volt a gyógyszertárakban.
o A 15. héten 0,2%-os növekedés mellett az összérték kerekítve továbbra is 27,8 MrdFt, a 16. héten további 0,6%-os csökkenést követően 27,62 MrdFt,
o a 17. héten további 0,1%-os csökkenéssel 27,54 MrdFt volt a vényköteles gyógyszerek ágazati készletszintje.

 

Vény nélküli forgalom (Mio HUF/hét)

 

7. hét 8. hét 9. hét 10. hét 11. hét 12. hét 13. hét 14. hét 15. hét 16. hét 17. hét
2019 6.493 5.763 5.547 5.861 5.438 5.562 5.195 5.511 5.790 5.247 4.702
2020 7.189 6.609 8.016 7.299 11.155 12.610 6.872 5.503 5.183 4.927 4.915

 

 

Az adatok szerint


-  a 11. héten a 10. héthez képest 52,8%-os, a 12. héten a 11. héthez képest további 13%-os növekedés tapasztalható (a 10. héthez viszonyítva összesen 73%-os),
-  a 12. hét forgalma a 2019. év hasonló időszakához képest 126,7%-os növekedést jelzett, ugyanakkor
-  a 13. héten 45,5%-os forgalmi visszaesés, a 14. héten további 19,9%-os visszaesés, majd a 15. héten további 5,8%-os csökkenés tapasztalható az előző héthez képest, amit
-  a 16. héten további 4,9%-os forgalomcsökkenés követett,
-  a 17. héten viszont 0,2%-os csökkenéssel lényegében stagnál a piac (lásd a táblázatot).

 

A regisztrált OTC-termékek piacán


-  a forgalom 85%-ot nőtt a 12. hétre a 10. héthez képest (ez több mint 2,5-szeres forgalom az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva) és elérte a 8,696 MrdFt-ot,
-  a 13. hétre jelentősen visszaesett a patikai OTC értékesítés (4,414 MrdFt-ra),
-  a 14. héten (3,403 MrdFt) pedig nem éri el az előző év azonos időszakának forgalmát,
-  a 15. héten pedig közel 400 mFt-ot meghaladó volt a különbség az előző év javára (3,572 MrdFt vs 3,190 MrdFt), sőt
-  a 16. héten további 5,8%-os csökkenéssel alig haladja meg a 3 MrdFt-ot a forgalom úgy, hogy az egy évvel azelőtti érték 3,393 MrdFt volt.
-  A 17. héten 0,7%-os további csökkenéssel 2,986 Mrd Ft volt a forgalom (viszont tavaly ugyanezen a héten jelentős csökkenés volt, így a 2019-es adat is csupán 3,013 MrdFt).

 

Az OTC immunerősítők piaca


-  a 12. hétre csaknem 140%-os növekedést ért el a 10. héthez képest, ami több mint 4x-ese a 2019-es forgalomnak,
-  a 13. és 14. heti forgalomcsökkenés 44% ill. 7% az előző hetihez képest,
-  a 15. héten további 37%-os forgalomcsökkenés tapasztalható, amit
-  a 16. héten további 2%-os csökkenés, majd
-  a 17. héten nagymértékű, 18%-os visszaesés követett, így
-  az első 17 hét forgalma az előző évihez képest összesen 103%-os növekedést mutat.

 

Az OTC vitaminok piacán


-  a 12. hétre a forgalom megduplázódott a 10. héthez képest (és kb. 2,4-szerese volt a 2019-es adatnak), de
-  a 13. héten 46%-os, a 14-en további 25%-os forgalmi visszaesés volt,
-  a 15. héten ehhez képest is további 13% forgalomcsökkenés volt, ami
-  a 16. héten további 7%-kal csökkent, amit
-  a 17. héten újabb 5%-os mérséklődés követett,
-  így az év első 17 hetének forgalma az előző év azonos időszakához képest összesítve 48%-os növekedést mutat.

 

Az OTC fájdalomcsillapítók és lázcsökkentők


-  közel 2x-szeres forgalmat produkáltak 2019-hez képest a 12. hétig (a 11. héten 45,8%-os a növekedés a 10. héthez képest, a 12. héten pedig további 21,7%-os a növekedés a 11. - héthez képest), ugyanakkor
-  a 13. héten 56%-os,
-  a 14. héten további 26%-os csökkenés volt az előző héthez képest,
-  a 15. héten alig változott a forgalom (1%-os csökkenés),
-  a 16. héten viszont újabb 7%-kal csökkent, azonban ezt
-  a 17. héten 3%-os növekedés váltotta. Így
-  az első 17 hét forgalma 2020-ban 24%-os növekedést mutat az előző évivel összehasonlítva.

 

A köhögéscsillapító és megfázás elleni OTC gyógyszerek forgalma


-  a 11. héten 46%-kal, a 12. héten 22%-kal volt nagyobb az előző hetinél, azonban
-  a 13. héten már 55%-os csökkenés, a 14. héten további 40%-os csökkenés volt tapasztalható,
-  a 15. héten 15% volt a forgalmi visszaesés, majd
-  a 16. héten további 17%,
-  a 17. héten pedig újabb 9%. Ezzel együtt
-  az első 17 hét forgalma az előző évihez képest még mindig 16%-os növekedést mutat.

 

A gyógyszertári készletszintek a vény nélküli piacon


-  a 11. héten 3,9%-kal csökkentek az előző héthez képest (27,375 MrdFt-ra),
-  a 12. héten pedig további 3,3%-os készletszint-csökkenés volt tapasztalható (26,366 MrdFt-ra). Azonban
-  a 13. héten a készletszint 3,5%-kal (27,253 MrdFt-ra),
-  a 14. héten pedig további 2,7%-kal növekedett (27.998 MrdFt-ra), ugyanakkor
-  a 15. héten 0,2%-kal csökkent (27,948 MrdFt-ra),
-  a 16. héten a már korábban közzétett elsődleges adatok ellenére nem további minimális csökkenés volt, hanem 0,3%-os növekedés, ami 28 MrdFt fölé vitte a készletszintet (28,033 MrdFt),
-  a 17. héten pedig ismét enyhe (0,3%-os) mérséklődéssel 27,950 MrdFt volt a készletszint
-  a 2019-es azonos időszakra vonatkozó 25,396 MrdFt-tal szemben.

 

Budapest, 2020. május 8.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

 

 

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6783293

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo