Sokan a gyógyszerszedést gondként, egyfajta teherként élik meg a hétköznapokban, ami teljesen természetes, hiszen egészségi állapotuk változott meg. Különösképpen igaz ez, amikor egy egész életen át tartó betegség receptköteles gyógyszereit kell szedni. Amikor ellenben recept nélkül megvásárolható gyógyszerek vagy étrend-kiegészítők is segíthetnek, sokszor kisebb panaszok is elegendőek ahhoz, hogy időről-időre újabb és újabb készítményeket vásároljunk. Hol az igazság, akkor most túl sok gyógyszert szedünk, vagy amit szednünk kellene, azt sem szedjük rendesen?

Jobb előre felkészültnek lenni betegségek és sérülések esetén, mint a baj pillanatában rohanni a gyógyszertárba. Dr. Somogyi Orsolya gyógyszerész elárulja, hogyan érdemes megválogatni, mit tegyünk az otthoni gyógyszeres dobozba.

Amit a gyógyszerek és az élelmiszerek között kialakuló nem kívánt kölcsönhatásokról tudni érdemes.

Gyakran találkozunk olyan szituációval a gyógyszertárakban, amikor idősebb betegek már felnőtt gyermekei először váltják ki szüleik receptköteles gyógyszereit. Ilyenkor a teljeskörű ellátás érdekében feltett, legkönnyebb kérdések is sokszor zavarba hozzák őket, mert először szembesülnek azzal, hogy édesapjuk vagy édesanyjuk milyen sok gyógyszert szed, illetve milyen betegségekre.

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811897

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo