A betegek jelenleg a készítményt személyesen, egészségügyi szolgáltatótól kapják. Az új szabály értelmében receptre ugyan szükség van, de a tabletta boltban vagy postai rendelés útján is átvehető lesz majd.

 

Az abortusztabletták egyre keresettebbek lettek a Legfelsőbb Bíróság tavalyi döntése nyomán, amely megszüntette a nők abortuszhoz való szövetségi jogát, több állam pedig megtiltotta vagy súlyosan korlátozta az ahhoz való hozzáférést.

 

 

2021 decemberében az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) a világjárványnak köszönhetően a távorvoslás irányába mozdult el, ennek köszönhetően pedig véglegesen feloldották azt a követelményt, miszerint a betegek a receptet személyesen, az orvosokon keresztül kaphatják meg.

 

Kedden az FDA frissítette weboldalát az új követelményekkel, amelyben azt írták, hogy a gyógyszert „minősített gyógyszertárak, illetve minősített orvos által vagy annak felügyelete mellett lehet kiadni.

 

Bár az FDA mai bejelentése nem oldja meg a hozzáférési problémákat minden abortuszellátást kereső személy számára, olyanoknak, akiknek mifeprisztonra van szükségük a gyógyszeres abortuszhoz, további lehetőségeket biztosít, hogy hozzájussanak ehhez a létfontosságú gyógyszerhez – áll az Amerikai Szülész-nőgyógyászok Testületének közleményében az Index szerint.

 

Forrás: pharmaonline.hu