A trombózis kivizsgálása során gyakran találkozni a D-dimer és az INR értékek fogalmával. Hogy miért fontos az ellenőrzésük, azt dr. Fehér Ágnestől, a Trombózis-és Hematológiai Központ belgyógyászától kérdeztük meg.

 

*Főbb gyógynövény-gyógyszer interakciók A-Z-ig
*Leiden mutáció: mikor van szükség véralvadás-gátlásra
*Noac-kezelés megszakítása pitvarfibrilláló betegeknél

 

 

Fokozott véralvadás esetén a vérrögök indokolatlan esetben is keletkezhetnek, illetve a feloldásukba is hiba csúszhat. A vérrögök igen veszélyesek, hiszen a vénás rendszerben mélyvénás trombózist, illetve tüdőembóliát is okozhatnak!


D-dimer


A D-dimer egy olyan vizsgálat, melynek segítségével kiderülhet, jelen vannak-e vérrögök. Ez ugyanis a véralvadási folyamatkor keletkező fehérje, pontosabban a fibrin lebontási terméke. Minden olyan esetben el kell végezni a D-dimer szint mérését, amikor felmerül a trombózis gyanúja- ekkor további vizsgálatokra van szükség (elsősorban vénás UH, de CT is indokolt lehet), hogy meg lehessen tudni, biztosan jelen van-e vérrög, és ha igen, akkor hol.
Fontos tudni, hogy a D-dimer értéke egyes nem trombózisos állapotokban is emelkedett lehet, így csakis erre hagyatkozni a diagnózis felállításánál nem szabad!


INR


Az INR (International Normalised Ratio) az úgynevezett protrombin idő (PI) mérésére szolgáló egység. Elsősorban ezzel a K-vitamin függő véralvadásgátló terápia eredményességét követik segítségével nyomon. Az INR érték a véralvadási kaszkád egy jelentős részéről ad információt, ezért bizonyos esetekben a rutinvizsgálatok részét képezi (pl. műtétek/beavatkozások előtt, belgyógyászati kivizsgálás részeként). Fontos, hogy kívánt értéke más antikoaguláns (véralvadásgátló) terápia mellett, mint anélkül. Egészségeseknél 1 körüli a normál érték, amennyiben valaki véralvadásgátló kezelést kap, úgy legtöbbször 2-3 közti INR értéket szükséges elérni. Ha ennél kevesebb, úgy a terápia nem eredményes, nincs megfelelő trombózis-védelem. Amennyiben az INR több, mint az adott indikációnál meghatározott érték (trombózis esetén INR 2 és 3 között, műbillentyű esetén 2.5-3.5 között legyen), akkor fokozott vérzékenység áll fenn- mondja dr. Fehér Ágnes, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa.
Fontos, ha a beteg kumarin származékot (K-vitamin hatását gátló) használ a terápia során, úgy kötelező rendszeres INR ellenőrzésen részt vennie, és ha az érték nincs a megfelelő tartományban, úgy vagy dózismódosítás szükséges, vagy más készítményre való váltás jön szóba. Az új típusú véralvadásgátlók (NOAC) alkalmazása esetén erre a rendszeres ellenőrzésre nincs szükség.

 

A cikk teljes terjedelmében ide kattintva olvasható!

Forrás: pharmaonline.hu