Koronavírus kamarai tájékoztató 39.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddig közzétett valamennyi kamarai tájékoztató a Kamara honlapján megtalálható, ezek fontos információt hordoznak.

 

1. Új jogszabályi rendelkezések

 

A Kormány 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete értelmében (MK. 2020. évi 96. szám)


o a 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelettel kihirdetett kijárási korlátozás – Budapest és Pest megye kivételével május 4-től – megszűnik. Ugyanakkor
o továbbra is érvényes elvárás – a közös háztartásban élők kivételével – a szociális érintkezés „a lehető legkisebb mértékűre” korlátozása és
o a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolság tartása. Továbbá:
o „mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni”, és
o nem változott az a rendelkezés sem, mely szerint t.k. a „gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet” 9:00 óra és 12:00 óra közötti időben csak 65 év fölöttiek „látogathatják”, továbbá
o a felsőoktatási intézményt – rektori döntéssel – május 4-től a hallgatók látogathatják (de a kollégiumok továbbra is zárva maradnak).
Megjegyzés: Ahogy már egyes városok esetén javasoltam, ahol a boltokban, tömegközlekedésben elrendelték az arcot és orrot eltakaró eszközök viselését, a gyógyszertárak is követeljék meg a betegeiktől arcot és orrot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselését (bár erről a jogszabály tételesen nem rendelkezik).

 

- A 17/2020. (IV. 30.) EMMI rendelet szerint (MK. 2020. 96. szám) hatályát veszti a


o június 1-től a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 44. §-a, mely szerint az egészségügyi veszélyhelyzet alatt „a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztásra” kerülnek, valamint
o május 4-től a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 23. § (1) bekezdése, amely szerint a veszélyhelyzet időtartama alatt fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható.

 

- A Kormány koronavírus-járvány negatív hatásainak mérséklése érdekében hozott, adózás-könnyítéssel és pályázati lehetőségekkel kapcsolatos rendelkezéseiről átfogó tájékoztató készül, amelyet néhány napon belül közzé teszünk.

 

2. GYSE-k e-Recepten

 

A 37. sz. kamarai tájékoztató 2. pontjában már ismertettük azokat a rendelkezéseket, amelyek értelmében egyes gyógyászati segédeszközöket a továbbiakban e-Receptre is lehet rendelni. Ekkor általános tájékoztatást is adtunk. Időközben a NEAK május 1-i hatállyal közzétette a tájékoztatóját a változásról, továbbá a részletes terméklistát is:



„A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Tájékoztatója GYSE-k
elektronikus vényen történő rendelhetőségéről

 

A kihirdetett veszélyhelyzet alatti biztonságos gyógyászati segédeszköz ellátás érdekében egyes gyógyászati segédeszközök a beteg kérésére elektronikus vényen is rendelhetők 2020. április 30. után. Az orvosi vényfelíró programokban a törzs átvételét követően május 1-től érhető el ez a funkció.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább felsorolt csoportokba tartozó termékek elektronikus vényfelírás esetén kizárólag gyógyszertárban válthatók ki. Természetesen valamennyi gyógyászati segédeszköz továbbra is rendelhető a gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek rendelésére használatos, a társadalombiztosítás által rendszeresített vényen is, és ezek a vények valamennyi forgalmazónál kiválthatók.

 

 

ISO-kód

Megnevezés

0203

Filmkötszerek

0224

Mull-lapok

0230

Impregnált gézlapok

0233

Nedvszívó sebpárnák

0236

Ragtapaszok

0239

Kötésrögzítők

04030603

Ultrahangos inhalátorok

04190906

Tű nélküli, egyszer használatos fecskendők

04191503

Egyszer használatos fecskendőtűk

04191506

Egyszer használatos pen tűk

04192106

Adagoló penek

04241203

Vércukorszintmérők

0424120603

Tesztcsíkok támogatott vércukorszintmérőkhöz

0424120606

Tesztcsíkok nem támogatott vércukorszintmérőkhöz

0439

Szemtakarók

092403

Ballonkatéterek

092705

Testen viselt vizeletgyűjtő zsákok

09300403

Egyszer használatos inkontinenciabetétek

09300406

Egyszer használatos nadrágpelenkák

09300421

Egyszer használatos hímvesszőpelenkák

1509301203

100 ml-es öblítőfecskendők

1812180603

Egyszer használatos antidecubitus-alátétek

 

 

A részletes terméklista a NEAK honlapján, a publikus gyógyászati segédeszköz törzs rovatban érhető el, az alábbi linkre kattintva.

 

http://www.neak.gov.hu/felso_menu/szakmai_oldalak/gyogyszer_segedeszkoz_gyogyfurdo_tamogatas/egeszsegugyi_vallalkozasoknak/puphag/Vegleges_PUPHAG.html

 

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő”

 

 

3. Kormányzati kisfilm egyes GYSE-k e-Receptre írhatóságáról

 

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott közreműködésével kisfilm is készült a gyógyászati segédeszközök e-Receptre történő felírhatóságáról, melynek kérte a gyógyszerészek számára elérhetővé tételét az alábbi formátumokban:


-  Facebook (megosztható):
https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/1153408811717892/
-  Youtube:
https://www.youtube.com/watch?v=ioPS0N6PIIY
-  Letölthető formátumok:
https://wetransfer.com/downloads/c4d45cbb73f7d7a9292fa504c8ccddd520200429084200/0ece9c62b74c1bf860a81712cd6b57d620200429084200/8ccbdd

 

 

4. OGYÉI közlemény


Az OGYÉI május 1-jén közleményt adott ki a remdesivir EMA értékeléséről „Az EMA elindította a remdesivir értékelését COVID-19-ben „rolling review” eljárás keretében” címmel. A közlemény az alábbi linken érhető el:


https://www.ogyei.gov.hu/az_ema_elinditotta_a_remdesivir_ertekeleset_covid_19_ben_rolling_review_eljaras_kereteben___20200501

 

 

5. Ibuprofén-tartalmú gyógyszerek rendelhetőségének változása

 

Bár nem tartozik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések közé, emlékeztetünk, hogy május 1-től csak vénykötelessé váltak az olyan ibuprofen és dexibuprofen tartalmú készítmények, amelyeknél a biztonságos napi dózis (1200 mg ibuprofén, 600 mg dexibuprofén) túllépésének veszélye fokozott (600 és 800 mg ibuprofént, 300 mg dexibuprofént tartalmazó tabletták, vagy javallat reumatikus betegségek kezelésére).

 

Az OGYÉI által közzétett lista az alábbi:

 

Gyógyszer neve

Hatóanyaga

DOLGIT MAX 800 mg filmtabletta

ibuprofen

SERACTIL DOLO 300 mg filmtabletta

dexibuprofen

DOLOWILL ULTRA FORTE 600 mg filmtabletta

ibuprofen

BRUFEN 600 mg pezsgőgranulátum

ibuprofen

BRUFEN 800 mg retard tabletta

ibuprofen

ALGOFLEX FORTE filmtabletta   május 1-től a név is változik: Algoflex Ultra Forte 600 mg filmtabletta

ibuprofen

Ibuprofen Farmalider 600 mg granulátum belsőleges oldathoz

ibuprofen

IBUMAX 600 mg filmtabletta

ibuprofen

IBUMAX 800 mg filmtabletta

ibuprofen

SPEDIFEN 600 mg granulátum

ibuprofen

 

Budapest, 2020. május 4.

 

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

 

 

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811383

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo