Koronavírus kamarai tájékoztató 19.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddig közzétett valamennyi kamarai tájékoztató a Kamara honlapján megtalálható, ezek fontos információt hordoznak.

 

1. Törvény a koronavírus elleni védekezésről. A Magyar Országgyűlés március 30-i ülésnapján elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és azt a Magyar Közlöny 2020. évi XII. sz. törvényként még aznap az 58. számában közzé is tette.

 

A törvény preambuluma szerint a törvényre azért van szükség, hogy a Kormány a COVID-19 fertőzések miatti humánjárvány megelőzésére, illetve következményeinek elhárítására valamennyi szükséges rendkívüli intézkedést megtehesse, szem előtt tartva különösen annak lehetőségét, hogy az Országgyűlés ülésezése a humánjárvány következtében szünetelhet.

 

A törvény szerint
-  a Kormány a veszélyhelyzetben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ezt a jogát „a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja”,
-  a veszélyhelyzet kihirdetése óta megszületett tárgybani kormányrendeleteket a törvény megerősíti és hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig a Kormány meghosszabbíthatja,
-  a Kormány az intézkedéseiről az Országgyűlésnek illetve az országgyűlési frakciócsoportoknak rendszeres tájékoztatást ad,
- az Alkotmánybíróság működését a rendkívüli körülmények között is biztosítani kell és ehhez speciális szabályok (pl. elektronikus kommunikációs eszközök igénybevétele, az ügyrend módosítása) is alkalmazhatók,
-  ha a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete a veszélyhelyzet idején kimondja a feloszlatását, a döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be, továbbá
-  a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a veszélyhelyzet idején országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető.

 

A törvény módosítja a Büntető Törvénykönyvet is, amely „Járványügyi védekezés akadályozása” alcímmel. Az új rendelkezések szerint
-  aki
o a zárlati kötelezettség alá tartozó fertőző betegség behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása végett elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés,
o járvány idején az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés,
o a fertőző állatbetegségek vagy növényi zárlati károsítók be- és kihurcolásának, valamint terjedésének megakadályozása vagy előfordulásának felszámolása végett elrendelt növény-egészségügyi vagy állatjárványügyi intézkedés
végrehajtását akadályozza, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő;

 

-  aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő,

 

-  aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

 

A törvény értelmében az eddig az egészségügyi veszélyhelyzettel összefüggésben eddig megjelent rendeletek hatálya továbbra is megmarad.

 

2. Szájmaszkok a HPH-tól. A Hungaropharma Zrt. (HPH) által tegnap a gyógyszertárakba kiszállított szájmaszkokkal kapcsolatban többen jelezték, hogy a fiókgyógyszertáruknak felajánlott 50-50 db szájmaszkot nem kapták meg. Ennek oka, hogy a HPH ezekben az esetekben a fiókgyógyszertárakkal kapcsolatos megfelelő adatokkal nem rendelkezik. A HPH vezérigazgatója kéri, hogy a megfelelő ellátás érdekében ezeket az érintett gyógyszertárak vezetői a HPH illetékes kapcsolati munkatársainak telefonon jelezzék.

 

3. Szájmaszkok a PhoenixPharmától. A Phoenix Pharma Zrt. vezérigazgatója tájékoztatása szerint egy egy nagyobb szállítmány szájmaszkot kaptak, így ma délutántól, ill. egyes telephelyeiken szerdától lesz rendelhető a gyógyszertárak részére. A beérkezett volumen alapján minden gyógyszertárnak egységesen 100 db maszkot tudnak biztosítani 235 Ft + ÁFA / db áron.

 

4. Szájmaszkok kereskedelmi csatornán. A Kamarához eljuttatott tájékoztató szerint a BestLED Hungary Kft. is szállít gyógyszertáraknak szájmaszkot. Az ehhez kapcsolódó tájékoztató linkként olvasható.

 

  pdf A BestLED Hungary Kft. szájmaszkjának ismertetője (4.88 MB)

 

5. Szájmaszkokkal kapcsolatos minőségi megfontolások. Mivel ma már egyre több helyről lehet beszerezni különböző árú és minőségű szájmaszkokat, indokolt, hogy az OGYÉI ezzel kapcsolatos (13. sz. kamarai tájékoztatónkban már ismertetett) tájékoztatóját megismételjem:

 

Az OGYÉI honlapján elérhető a szájmaszkok gyártói és forgalmazói számára készült összefoglaló március 19-én frissített változata. Ennek figyelembe vétele azért fontos, mert az elmúlt napokban különféle szervezetek kezdtek el különféle minőségű szájmaszkot előállítani és forgalmazni. Az OGYÉI főigazgató-helyettesének ezzel kapcsolatos álláspontja szerint a nem megfelelő minőségű maszk „nemhogy nem tölti be szándékolt védelmi funkcióját, de alkalmatlansága a viselője előtt nem lesz ismert, aki ezáltal a hamis biztonságérzetében bátrabban fog mozogni a járványügyi szempontból igen veszélyes környezetben, csaknem ugyanúgy kitéve ezáltal magát a fertőzésnek, mintha semmilyen eszközzel nem védekezne. Az alapvető követelményeknek való megfelelés továbbra is közegészségügyi érdek.”

 

Az összefoglaló az alábbi linkre kattintva elolvasható:
https://www.ogyei.gov.hu/osszefoglalo_az_arcszajmaszk_gyartok_illetve_forgalmazok_szamara___20200316

 

6. Az országos tiszti főgyógyszerész körlevele gyógyszertáraknak. Az OGYÉI március 30-án valamennyi gyógyszertárnak körlevelet küldött a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális kérdésekről. A körlevél az alábbi linken is olvasható.

 

  pdf Az OGYÉI körlevele (479 KB)

 

Budapest, 2020. március 31.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK