Koronavírus kamarai tájékoztató 18.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddig közzétett valamennyi kamarai tájékoztató a Kamara honlapján megtalálható, ezek fontos információt hordoznak.

 

1. Kedves Kolléganő, tisztelt Kolléga Úr!

 

Az elmúlt hetekben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban közzétett kamarai tájékoztatók és egyéb anyagok összeállításakor elsődlegesen arra koncentráltam, hogy minden lényeges információt minél hamarabb és lényegre törően juttathassunk el a gyógyszerészekhez. Emiatt a tájékoztatókat párhuzamosan jelentettük meg a Kamara honlapján és juttattam el a területi szervezetek elnökeihez, hogy saját csatornáikon is továbbíthassák az információkat a gyógyszerészekhez. A személyes megfontolások ebben a folyamatban értelemszerűen háttérbe szorultak. Most engedjék meg, hogy – a kialakult műfaji korlátokat betartva – néhány személyes megjegyzést én is tehessek:

 

 

- A veszélyhelyzeti jogalkotás menetrendje eltér a hagyományos jogszabálykészítéstől; itt a felismert helyzethez való gyors igazodás az elsődleges jogalkotói szempont. Amikor tehát egy-egy új rendelkezés megjelenik és hatályba lép, elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy miként lehet betartani és nem azt, hogy milyen értelmezési nehézségek lehetnek. Ezeknek a rendelkezéseknek az a célja, hogy (1) a járvány terjedését mérsékeljük, (2) az idősebb korosztályt védjük, (3) a betegek ellátását biztosítsuk és (4) az egészségügy dolgozóit (így a gyógyszerészeket és asszisztenseket is) védjük. Nyilvánvaló, hogy a veszélyhelyzeti szabályok (pl. a kijárási korlátozásról szóló rendelkezések) megértéséhez és betartásához egyfajta együttműködési szándékra és kreativitásra is szükség van. A kijárási korlátozásra vonatkozó rendelkezéseket a 17. tájékoztatóban már bemutattam és mai tájékoztatónk 5. és 6. pontjában ismételten közzéteszem, beleértve az egyszerűsített és gyorsított nyitvatartás-módosításra vonatkozó figyelemfelhívást is. Kérem tehát, hogy igyekezzünk betartani a speciális szabályokat és kérjük meg rá kollégáinkat is.

 

-  A 16. számú tájékoztatóban közzétettem egy ajánlást, amelyben az egyedül élő idős betegek önkormányzati együttműködéssel történő gyógyszerkiváltásának néhány szempontjára hívtam fel a figyelmet. Ezt az ajánlást nemcsak gyógyszerészeknek, hanem önkormányzatoknak is eljuttattam. Ismételten kérem az ajánlásban foglaltak figyelembe vételét és terjesztését. Másfelől pedig azt kérem, hogy ennek a szolgáltatásnak a szervezése során emelkedjenek felül az egyes gyógyszertárak közötti üzleti versengésen.

 

-  A járvány előre haladtával egyre inkább átértékelődnek korábbi gyakorlatok. Számomra kérdéses, hogy egy járvány kellős közepén kell-e folytatni azt a reklámgyakorlatot, amely normál körülmények között is egyre nagyobb visszatetszést szül, és itt van-e a helye a különböző fogyasztás-növelő patikai akcióknak.

 

- A mostani helyzetben előtérbe kerülhet az egymás iránti szolidaritás és – adott esetben – a nehéz helyzetbe kerülő gyógyszertárak megsegítésének igénye is. Ezzel kapcsolatban már kezdeményeztem intézkedéseket és – szükség esetén – további kezdeményezésekkel is élni fogok. Ha jól sáfárkodunk vele, a járványhelyzet által kiváltott egymásra utaltság is segítheti szakmai, erkölcsi és lelki megújulásunkat.

 

2. Szájmaszkok gyógyszertáraknak. A mai naptól a Hungaropharma Zrt. a Kormány által felállított Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel együttműködve gyógyszertáranként 100-100, fiókgyógyszertáranként 50-50 szájmaszkot szállít ki a gyógyszertárakba. A szájmaszkok ellenértékének kiegyenlítése – számla ellenében – a gyógyszertár feladata. Kérem, hogy ezt a lehetőséget használják ki és ezeket a szájmaszkokat elsődlegesen saját felhasználási célra használják fel.

 

3. OGYÉI tájékoztató a 67/2020. (III. 26.) sz. Korm. rendelettel kapcsolatban.

 

[Magát a rendeletet, amely az egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel a különleges méltánylással kapcsolatos gyógyszer-forgalomba hozatali és alkalmazási szabályokat vezetett be, a 16. számú (március 26-i) tájékoztatónkban részletesen ismertettük.]



Az OGYÉI tájékoztatója a különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekhez köthető gyógyszeralkalmazásokkal kapcsolatban COVID-19 járvány ideje alatt - 2020.03.27.

 

-  Fokozottan felhívjuk a COVID-19 megbetegedések terápiájában érintett kezelőorvosok figyelmét, hogy a mai napon hatályba lépett az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 67/2020. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet), melyben az alábbi új szabályok kerültek bevezetésre a kezelőorvosok különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekből alkalmazott, egyedi illetve indikáción túli gyógyszeralkalmazásának megkönnyítésére a járvány ideje alatt.

 

-  A Korm. rendelet 1. §-a szerint a COVID-19 járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt vélelmezni kell a különös méltánylást érdemlő betegellátási érdek fennállását a COVID-19 koronavírus megbetegedésekkel kapcsolatban lefolytatandó, a járvány kezelésével összefüggő hatósági eljárások során.

 

-  Továbbá a Korm. rendelet 2. §-a értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt változik a gyógyszerhiány megállapításának menete. Eszerint az OGYÉI gyógyszerhiányt állapíthat meg anélkül is, hogy azt valaki bejelentette volna, amennyiben más úton arról tudomást szerzett. Az OGYÉI a gyógyszerhiánnyal érintett termékek körét továbbra is közzéteszi.

 

-  A COVID-19 terápiákban alkalmazott készítmények, hatóanyagok alkalmazására vonatkozó egyszerűsített engedélyezés érdekében végzett OGYÉI-értékelések, nemzetközi tapasztalatokra, esettanulmányokra, szakirodalmi adatokra, szakmai kollégiumi állásfoglalásra, valamint a WHO vonatkozó ajánlásaira épülnek.

 

-  A hazai betegellátásban indikáción túli gyógyszeralkalmazással kivitelezett COVID-19 terápiák megkezdéséhez a Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése értelmében OGYÉI engedély előzetes kérelmezése és kiadása nem szükséges az OGYÉI által már kiadott engedélyekben szereplő gyógyszerek alábbi hatóanyagai esetén:
o Hydroxychloroquine-sulfate
o Chloroquine
o Remdesivir
o Lopinavír
o Ritonavir
o Ruxolitinib
o Azithromycin
o Oseltamivir

 

-  A Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése értelmében, a fenti esetekben az indikáción túli gyógyszeralkalmazásról utólagos bejelentést kell tenni az OGYÉI részére, legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnésétől számított 90 napon belül, a bejelentés az egészségügyi szolgáltató által a szolgáltatónál érintett valamennyi eset feltüntetésével együttesen is megtehető. E bejelentésen túl további adminisztrációs terhet nem jelent a kezelőorvosok számára.

 

-  Amennyiben egy gyógyszer vagy hatóanyag még nem szerepel a fent megadott listán, annak COVID-19 koronavírus megbetegedésekkel kapcsolatos indikáción túli alkalmazására engedélyt kell kérni, melyet az OGYÉI a Korm. rendelet 4. §-a értelmében soron kívül bírál el.

 

-  A NEAK az OGYÉI engedélyek hiányában közvetlenül keresi meg az OGYÉI-t állásfoglalásának kiadása céljából.

 

4. Kórházparancsnokok és egészségügyi készletvédelem. A Magyar Közlöny ez évi 57. számában március 28-án megjelent a Kormány 72/2020. (III. 28.) sz. Korm. rendelete „a kórházparancsnokról és az egészségügyi készlet védelméről”. A rendelet értelmében

 

-  a fekvőbeteg szakellátást, illetve a fekvőbeteg szakellátáshoz kapcsolódó járóbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény fenntartója – a fenntartó személyétől függetlenül – valamennyi telephelyén fokozott figyelemmel gondoskodik a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében a szükséges egészségügyi felszerelések, berendezések, gyógyszerkészletek és fertőtlenítőszerek megóvásáról,

 

-  a költségvetési forrásból beszerzett egészségügyi készletek felhasználásának ellenőrzésére a rendészetért felelős miniszter javaslatot tesz – szükség esetén a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs véleményének kikérését követően – az egészségügyi intézményhez kórházparancsnok kirendelésére,

 

-  a kórházparancsnok tevékenységét a rendészetért felelős miniszter irányítja,

 

-  a kórházparancsnoknak a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartására és az egészségügyi készlet megóvására vonatkozó javaslatát az egészségügyi intézmény vezetője köteles végrehajtani.

 

A rendelkezések a kórházakra/fekvőbeteg intézményekre és az ezekhez tartozó szakrendelőkre vonatkoznak. A további részletszabályok megismeréséhez a rendelet elolvasása nélkülözhetetlen.

 

5. A kijárási korlátozásról - ismételten. A 17. számú tájékoztatóban már ismertettem a Magyar Közlöny ez évi 56. számában március 27-én megjelent 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletet a „kijárási korlátozásról”. Mivel ez 27-én (pénteken) délután került közzétételre, a tájékoztatót megismétlem és a rendelet gyógyszertárak működésével kapcsolatos fontosabb részleteire hívom fel a figyelmet:

 

-  Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

 

-  A lakóhely, tartózkodási hely illetve magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor. Ilyen „alapos indok” többek között


o a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség,
o az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat,
o a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (együttesen gyógyszertár) történő vásárlás,
o a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele.

 

-  Alapos indok továbbá a magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás (itt a szociális érintkezést korlátozó előírások betartása – pl. másfél méteres távolság – irányadó).

 

-  Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9:00 óra és 12:00 óra közötti időben látogathatja.

 

-  Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9:00 óra és 12:00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a 65. életévét betöltött, szolgáltatást igénybe vevő személy tartózkodhat.

 

-  Az egymástól való minimálisan előírt távolság és a 9:00-12:00 óra közötti időszakra vonatkozó korlátozás érvényesítése „a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége”.

 

-  A rendelkezések betartását az illetékes hatóságok ellenőrzik és a megszegésük esetén szabálysértési eljárást indíthatnak.

 

6. Megfontolásra javasolt szempontok a kijárási korlátozásról szóló rendelet gyógyszertári alkalmazásához:

 

-  Minden gyógyszertár helyezzen ki egy tájékoztató szöveget, melynek tartalma az alábbi lehet

 

„A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete értelmében
o a gyógyszertárban 9:00 – 12:00 óra között csak 65 év feletti személy tartózkodhat,
o a 65 évnél fiatalabbak gyógyszereiket 9:00 óráig és 12:00 órától válthatják ki.
Kérjük, hogy a gyógyszertár előtti várakozás során egymástól legalább másfél méter távolságot tartsanak.
Fokozottan vigyázzanak értékeikre, hogy a várakozás során ne váljanak zsebtolvajok áldozatává.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!”

 

A fenti szöveg a helyi adottságok figyelembe vételével szerkeszthető, de pdf-ként A/4 méretben, kinyomtatható formában a 17-es tájékoztatóhoz is csatoltam.

 

-  A rendelet a gyógyszertár üzemeltetőjének a felelősségét nevesíti a rendelkezések betartásáért. Az életkort igazoló dokumentumok elkérésére a gyógyszertárakban nyilván nincs szükség (hiszen döntő többségében megítélhető, hogy ki melyik korosztályba tartozik), továbbá a korábban bevezetett biztonságot növelő szabályok is segítik a rendelkezések betartását és a betegekkel történő betartatását. A gyógyszertár officinájába ugyanis csak az a személy engedhető be, akit éppen kiszolgálnak, és lehetőség van arra is, hogy a betegeket az ügyeleti átadóablakon keresztül (tehát nem a gyógyszertárban) szolgálják ki. Ha a helyi feltételek lehetővé teszik, a kétféle kiszolgálási mód párhuzamosan is folytatható. Fontos, hogy sürgős szükség esetén beteg gyógyszer nélkül ne maradjon.

 

-  A rendelkezés betartása – különösen fiókgyógyszertárat működtető gyógyszertár esetén – indokolhatja a gyógyszertár/fiókgyógyszertár nyitva tartási idejének módosítását. Ez – a korábban már egyszerűsített eljárásrend szerint – az OGYÉI-nek történő bejelentéssel illetékmentesen és rugalmasan intézhető. Az ezzel kapcsolatos eljárásrend a „Teendők gyógyszertárak részére…” c. korábban nálunk is közzétett OGYÉI dokumentumban olvasható:

 

„Haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az illetékes tisztifőgyógyszerésszel/ tisztigyógyszerésszel. Az erre irányuló kérelmet/bejelentést a www.epapir.gov.hu oldalon tudja megtenni. A beadványok személyes vagy papír alapú benyújtásától, kérem, tartózkodjanak!”

 

-  Többen kérdezték, hogy szükséges-e a munkavállaló számára munkáltatói igazolás, hogy a lakásáról a munkahelyére és vissz utazhasson. A rendelet értelmében ez nem indokolt.

 

 

Budapest, 2020. március 30.

 

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK

MGYK Országos Szervezet

HET 2019 023xOK

Oldalletöltések száma: 6811910

epapir mgykogyei logo   aeek logo EESZT logomagyosz new

gyoftex logohum2neak logo dombor2neak logoelogo