A koronavírus járvánnyal kapcsolatos tájékoztató 11.

 

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos
-  március 12-i 1. és 2. számú,
- a március 13-i 3., 4. és 5. számú,
- a március 15-i 6. számú,
- a március 16-i 7. számú,
- a március 17-i 8. számú,
- a március 18-i 9. számú
- a március 19-i 10. számú kamarai tájékoztatóban foglaltakat meg nem ismételve
de az azokban foglaltakat most is aktuálisnak tartva az alábbiak szerinti tájékoztatást adjuk

 

 

Kedves Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!

 

Eredeti terveink szerint e sorok írásának időpontjában tavaszi vándorgyűlésünk második napi programjaira készülnék. A koronavírus-járvány most más feladatokat ró ránk.

 

- A veszélyhelyzet bejelentése után ugrásszerűen megnövekedett lakossági igényeket tovább fokozta a gyógyszerfelírás és -kiváltás szabályainak egyszerűsítésével járó rendelkezések hatályba lépése. Az elmúlt napokban négyszeresre növekedett igényeket kellett kielégíteni. Ez szinte lehetetlen feladat elé állította nemcsak a gyógyszertárakat, hanem a nagykereskedőket is. Ahhoz, hogy a nagykereskedői logisztikai feladatok a hagyományos színvonalon megoldhatóak legyenek, szükség van arra, hogy a lakossági igényeket valamennyire mérsékeljük. Ezt célozza az a kérésünk, hogy a prevenciós célú OTC gyógyszerek lakossági igényeit próbáljuk meg racionális mederbe terelni, és a vényíró orvosok a többhavi mennyiségeket átmenetileg több recepten rendeljék. A nagykereskedők a hétvégén igyekeznek a lemaradásokat felszámolni, de ehhez a mi segítségünkre is szükségük van.

 

- Rendkívül rossz az üzenete, hogy van „néhány” gyógyszertár, ahol – lakossági jelzések szerint – brutális áremeléssel reagáltak egyes termékek (különösen a szájmaszkok) hiánycikké válására. Ugyanakkor hozzám is eljutottak olyan számlák, amelyek egyes beszállítók szájmaszk árainak jelentős emelését tanúsítják. Ezekről a felső vezetőknek megfelelő tájékoztatást adtam. A szájmaszkok, fertőtlenítő szerek és a szabadáras termékek árképzésében mindenkitől önmérsékletet kérek, mert társadalmi és politikai szempontból is rossz üzenete van, ha pl. egy kormányinfón gyógyszertárak árdrágítása a téma.

 

- Ugyanakkor sok betegtől és különféle szervezetek képviselőitől kapok olyan jelzéseket, amelyekben megköszönik a gyógyszerészek helytállását ezekben a nehéz napokban. Ezek közzétételére nincs módom, de ez úton tolmácsolom mindenkinek betegeink féltő szeretetéről tanúskodó jelzéseit.

 

1. Nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy a gyógyszertárak védőfelszerelés-ellátottsága javuljon. Remény van arra, hogy a korábban gyógyszertáraknak kiszállíttatott 150-150 sebészi szájmaszkon felül néhány napon belül további szájmaszk-ellátás biztosítható.

 

2. A FIP ajánlásban javasolt fertőtlenítő oldat nagy mennyiségű gyártása – a biocid engedély megszületését követően – elindult, az első beszállítás a Hungaropharmához legkésőbb a hét elejére megtörténik. Addigra a Hungaropharma cikktörzsének korrekciójára is sor kerül és néhány napon belül a gyógyszertárakba is kiszállítható lesz. Mivel a készletek feltöltése folyamatos, az a kérésem, hogy amikor a Hungaropharma a rendelhetőségről tájékoztat, először minden gyógyszertár a saját felhasználás igényeit adja le és csak ezt követően kezdődjék a kereskedelmi célú forgalmazás.

 

3. Értelmezési vitát zárt le a NEAK a március 18-i közleményével, amely szerint
a 2020. március 1 után, a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátási igazolványok érvényessége a lejárat időpontját követő 90 nappal meghosszabbításra kerül. Amennyiben a jogosult részére gyógyszerkeret van megállapítva, úgy az utolsó negyedévre érvényes kerettel megegyező keretösszeg feltöltésre kerül a VIREP rendszerbe, így az a gyógyszertárakban azonnal elérhető lesz. Gyógyászati segédeszközök kiadása során az adatok rögzítésekor kell megadni manuálisan, a 3 hónappal meghosszabbított lejárati időt.

 

4. A tegnapi nap folyamán tette közzé az OGYÉI a „Teendők gyógyszertárak részére a koronavírus fertőzés által indukált egészségügyi veszélyhelyzetben” c. dokumentumot, amit minden gyógyszertárba megküldött és ezzel párhuzamosan a Kamara honlapján is megjelentettük. Tekintettel arra, hogy mindenki számára fontos információkat tartalmaz, kérem mindenki olvassa el és az abban foglaltakat maximálisan vegye figyelembe. Dr. El Koulali Zakariás országos tiszti főgyógyszerész a kísérő levélben úgy fogalmaz, hogy

 

- amennyiben a betegforgalmi térben megoldott a beteg és a szakember közötti fizikai elválasztás (üveg, plexi, fólia), abban az esetben csak annyi beteget engedjen tartózkodni a betegforgalmi térben, ahány gyógyszerkiadó hely működik,
- amennyiben fenti fizikai védelem nem áll rendelkezésre a gyógyszertárában, fontolja meg a kiadóablakon keresztül történő expediálást. Lehetőség szerint a kiadóablakra kerüljön fizikai védelem (átlátszó festőfólia, plexi stb.),
- amennyiben a fentiek nem megoldhatóak, egyszerre csak egy beteg/fogyasztó tartózkodjon az officinában.

A továbbiakban is kérem, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a gyógyszertár felületeinek folyamatos fertőtlenítésére. Erre a célra alkohol-, vagy klórtartalmú felületfertőtlenítőket célszerű alkalmazni. Figyelmükbe ajánlom a Dr. Egri Lászlóné által készített összeállítást (elérhető az OGYÉI honlapján és 9. számú tájékoztatónk 7. pontjában, továbbá most is csatoljuk). Kidolgozásra került egy eljárásrend a gyógyszertárak tekintetében az egyes szükségszerű körülmények kezelésére. E tekintetben várjuk kérdéseiket, észrevételeiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus levélcímre, hogy a lista folyamatos bővítésre, frissítésre kerülhessen. Amennyiben a gyógyszertár szakdolgozói közül valaki megbetegszik, azt kérem, haladéktalanul jelezze a területileg illetékes tisztifőgyógyszerész/tisztigyógyszerész felé.

 

Teendők gyógyszertárak részére a koronavírus fertőzés által indukált egészségügyi veszélyhelyzetben

 Fertőtlenítési tájékoztató

 

5. Egy korábbi tájékoztatóban már jeleztem, hogy prof. dr. Kásler Miklós miniszter valamennyi szakmai kollégiumi tagozat elnökét kérte saját szakterülete eljárásrendjének elkészítésére. A közforgalmú gyógyszerellátási és a kórházi-klinikai tagozat is határidőn belül elkészítette a tervezetet.

 

6. A Hungaropharma Zrt. egyike annak a 140 szervezetnek, amelyet a Kormány stratégiai szervezetként kormányzati irányítás alá vont.

 

7. Az OGYÉI tájékoztatót tett közzé az intézeti gyógyszerészeknek, amely szerint „A megnövekedett vevői igények ellátásának érdekében, hatósági engedéllyel, a mai naptól előfordulhat, hogy a palackos orvosi oxigén termékek nem az eddig megszokott festéssel kerülnek kiszállításra. Az eddigi fehér test és fehér váll festésű palackok mellett kék, vagy szürke test és fehér váll festés is előfordulhat. A palackok töltete minden esetben a Ph.Eur.-nak megfelelő termék. A címkézés az irányadó, nem a színezés.

 

Budapest, 2020. március 20.

 

Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK