Az idei, a XX. Országos Patikanap központi megnyitójának a budapesti Arany Páva Gyógyszertár ad otthont. Dr. Szendrényi Dániellel, a patika tulajdonosával, a budapesti szervezet elnökével a közelgő eseményről beszélgettünk.
– Hogyan jött az ötlet, hogy a budapesti szervezet lesz a házigazdája a központi megnyitónak?
– Érthető módon, mióta tavaly a budapesti szervezet elnökének választottak, egyre aktívabban veszek részt az országos szervezet munkájában is. Tavaly is a patikánk szervezte a budapesti patikanapi megnyitót, úgy gondoltam, hogy az akkori tapasztalatainkat idén is tudnánk kamatoztatni. Legyen a gyógyszertár népegészségügyi találkozóhely! – a Patikanap elé A múlt évben sikerült olyan programot összeállítani, amihez érdemes volt csatlakozni, ezért idén azért próbáltam lobbizni Hankó elnök úrnál, hogy az országos megnyitó is az Arany Páva Gyógyszertárban legyen. Úgy gondolom, ennek olyan üzenete is van, hogy Budapest szeretne példát mutatni.
XX. Országos Patikanap - 2025. június 3-4.
A gyógyszertár legyen népegészségügyi találkozóhely
A Magyar Gyógyszerészi Kamara sok év óta június első hetében szervezi az országos patikanapot. A 2025. évi patikanap keretében június 3-án (kedden) „prepatikanapi” miniszimpóziumot tartunk, a patikákhoz kötött programokra június 4-én (szerdán) kerül sor.
A patikanap mottója: „A gyógyszertár legyen népegészségügyi találkozóhely”.
Már ma is rengeteg kihívással küzd a világ, de a jövő még ennél is több sorsdöntő választás elé állít mindannyiunkat. A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. hisz abban, hogy a fiatalok friss szemlélete és újító lendülete hozzájárulhat ahhoz, hogy a technológia és az innováció sikeres válaszokat adjon a holnap kérdéseire.
Az asztma súlyosságáról alkotott képünk többször változott az idők folyamán, nagyban módosította a hatékony, súlyos mellékhatásokkal már nem járó terápiás lehetőségek megjelenése és széles körű hozzáférhetősége, így az inhalációs szteroidokkal a korábban súlyosnak tartott kórformák is jól kezelhetővé váltak. Ezzel vált egyértelművé, hogy a betegek egy kisebb csoportjánál intenzív terápiás beavatkozásra van szükség a megfelelő betegségkontroll elérése és fenntartása érdekében, ami bizonyos esetekben még így sem valósítható meg. A súlyos asztma kezelésében ma már a klinikai és gyulladásos fenotípusok, valamint a társbetegségek figyelembevételével meghatározott célzott terápiák alkalmazása zajlik, ami magában hordozza a klinikai remisszió elérésének lehetőségét is.
A cikk ide kattintva olvasható!
Forrás: medicalonline.hu
Eltelt egy újabb év és örömmel adunk hírt arról, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a PHOENIX Továbbképzés, a PHOENIX Pharma Zrt. és a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány szervezésében. 2024 folyamán négy alkalommal zajlottak le minősített, szakmai továbbképzési előadásaink, melyeken összesen 720 hazai gyógyszerész tett sikeres vizsgát. Az előadások olyan fontos témákat öleltek fel, mint a Fül-orr gégészet, Szemészet, Új trendek és technológiák a gyógyításban.
Bővebb információ képzéseinkről: https://www.phoenix.hu/hu/tovabbkepzesek
A cikk ide kattintva olvasható!
Forrás: pharmaonline.hu
A térd osteoarthritis (OA) számos beteget érint világszerte, és az életminőség jelentős romlásához vezethet. Ebben a cikkben áttekintjük az OA kezelésére alkalmazott gyógyszereket, ezen kezelések hatékonyságát és mellékhatásait, valamint az intraartikuláris injekciók szerepét a fájdalom enyhítésében.